Részlet a könyből

A képi gondolkodás és a beszéd összekapcsolása

Amit én mint anya és idegen nyelvet tanító pedagógus megértettem

• A megfigyelés, a látás Ádám alapszükséglete. Ezért nézte pici korában nagyon közelről az autók kerekeit, a takarók bilétáit, a ruhák izgalmas mintázatait.
• Így rakta és rakja össze ma is azt a rendszert, ahogy szerinte ez a világ működhet, és ami alapján ezt értelmezi.
• A képek csak neki villannak fel ilyen intenzitással. Először csak a csupasz kép önmagában, szó nélkül.
• Majd azokkal a szavakkal, kifejezésekkel, amelyeket gyakran használunk melléjük.
• A képeken azonban nincs toldalék, rag, többesszám jel... Az „a, az” határozott névelők funkcióját a mai napig nem érti. Be tudja ugyan tanulni, de számára nincs funkciója. A képek között pedig nincs párbeszéd.

 Elképzeltem egy bizarr helyzetet:

 Reggel, amikor felkelek, Japán egyik legforgalmasabb nagyvárosának útkereszteződésében találom magamat! Nem értek körülöttem semmit! Sem az emberek nyelvét, sem a viselkedésüket, sem az arckifejezésüket, sem a szokásaikat! Kétségbe vagyok esve! Egyedül vagyok! Félek! Éhes és szomjas vagyok! Segítséget akarok kérni! Elkezdek magyarul beszélni a járókelőkhöz, de furcsán néz rám mindenki! Nem értik az én szép magyar nyelvemet…Hiába próbálkozok egyszer egyik, egyszer a másik emberhez, mindenki leráz és siet tovább a maga dolgára. Én közben ott maradok magányosan és riadtan. Talán kiálltok is a fájdalomtól, hogy nem ért engem senki sem. Pedig sem jobb, sem rosszabb nem vagyok náluk. A hangok egyre idegesítőbbek körülöttem. De nem ébredek fel…mert ez a valóság, nem álom…pedig csak haza akarok jutni. Oda, ahol úgy szeretnek engem és értenek meg, amilyenek vagyok…

 Ehhez hasonló helyzetben lehetett Ádám, mikor először érezhette, hogy ő más, mint mi. Mert igen, érezte és érzi most is. Eltérőnek tőlünk, mégis ebben a világban.

 Pedig ebben az előbbi példában magyar és japán nyelv közötti nehézségek jelentek meg. Vagyis nyelv és nyelv közöttiek. Mindegyik beszélt, írott, valahol egy dimenzió. Annak ellenére is, hogy mindkettőnek megvannak a maga szépségei és nehézségei, csak arra vonatkozó egyedi vonásai. De mégis mindegyik nyelv.

 Mi lehet a helyzet egy autista gyereknél? Ennél sokkal nehezebb…Hiszen Ádám ANYANYELVE a kép, nem a magyar nyelv. A KÉP! És MINDIG az is marad. A magyar nyelv neki már egy tanult nyelv. Ami – úgy szoktam mondani-, sem horizontálisan, sem vertikálisan – nincs párhuzamban az ő képi gondolkodásával. Emellett SÉRÜLT A KOMMUNIKÁCIÓ KÉPESSÉGE is. Ebből kifolyólag a szemkontaktus, a mutatás, az egymásra figyelés…

 Ezért nehezebb neki sokkal a beszédtanulás, ezért másabb, furcsább a beszéd elsajátításának módja, ezért beszél lassan, ezért nem használ ragokat, névelőket, ezért nem tud önmagától ragozni, ezért képtelen hosszú mondatot követni és értelmezni, ezért tanulja idegen nyelvhez hasonlóan a magyar nyelvet. Ezért nem tud vizuális segítség nélkül megtanulni beszélni!!!

 De tanulja!!!!!!És igenis képes rá!!!!!!!És igenis meg tudom tanítani beszélni!!!!! Mert már elkezdett beszélni!!!!!!! És már elkezdett szóban is kommunikálni velünk!!!!!!!! És mert nagyon okos!!!!! És mert mi is azok vagyunk!!!!!! És mert szuperek vagyunk mi együtt!!!!! És mert nem létezik lehetetlen!!!! És mert sohasem adja fel egyikőnk sem!!!!!!

 És mert rájöttem, hogy KÉPPEL ÉS BESZÉDDEL EGYÜTT SZÓTÁRAZOK neki.

 Így építettem fel neki egy EGYSÉGES VIZUÁLIS RENDSZERT:

• Amiben a figura mindig egyforma, amivel azonosulni tud.
• Amiről már tudja, hogy az ő maga, vagyis, hogy őt rajzolom le.
• Aminek az elemeit a legkisebbtől építem neki fel.
• Aminek az elemei egységesek és egyértelműek neki ( a piros áthúzás, a felkiálltó jel, a gondolatbuborékok, a kék nyíl… )
• Amit kiegészítek szintén az alapoktól átgondolt testbeszédi elemekkel ( egységes és egyértelmű kézmozdulatok ) .
• Ami mind együtt mankó nekünk ahhoz, hogy mi meg tudjuk értetni a mi világunkat, szabályainkat, szokásainkat vele.
• Ami mankó neki ahhoz, hogy ő ki tudja fejezni saját magát. Hogy végre megértett legyen ezen a világon, nyugodt és boldog, itt velünk!!! Olyannak, aminek született, autistának, a számunkra legkülönlegesebbnek, legtökéletesebbnek, legcsodálatosabbnak!!!

 Innen kezdett számomra egyre jobban gyönyörűen kikristályosodni az, amit már hónapok óta, sőt évek óta csinálok Ádámmal. Innentől kezdtem még tudatosabban és pontosabban, már alapos, meglévő tudással tovább szőni a módszert. Visszatekintve pedig nyugalommal tölt el, hogy mindent jól csináltunk. Jól építettük, építjük fel a mi rendszerünket. Ádám elkezdett beszélni, egyszerű kérdésekre két vagy három szóval már tud válaszolni. Viselkedése sokkal jobb, önállóbb, láthatóan boldogabb,  némileg lassabb is, szokásai szépen alakulnak.

 Tennivaló persze életünk végéig akad, de az biztos, hogy nagyon jó úton indultunk el, így együtt!!!